Hazánk bajban van. Újabb megszorításokra készül a kormány. Legalábbis ez a hír terjeng az éterben.
Ebben nincs is semmi meglepő. Ha nem takarékoskodunk, nem fejlődhetünk. Tehát nem az elérendő cél a hibás, hanem a végrehajtás módszere. Mint minden alkalommal, most sem azokat szorítják majd meg, akiknek talán az egész helyzet köszönhető. Milliárdokkal hencegő vezetők, valós anyagi helyzetüket letagadó politikusok, a Rózsadomb elitjei. Ezen csoportokat valahogy kikerüli a válságkezelő program. Mondhatni a törvény felett állnak.
A rendszer megszorítások címszóval elveszi a kisemberek jövedelmét, közben a gazdagabb réteg csak gyarapodik, és terjeszkedik. Mivel a média hajlamos elferdíteni a tényeket, a közép és kisréteg ebből szinte semmit sem vesz észre. Tisztességesen adóznak, próbálnak megélni és eltartani az eliteket. "Hisz rájuk szükség van." Tökéletes példa erre a Magyar Nemzeti Bank elnökének havi bruttó fizetése.
Egy barátom ekképpen foglalta össze helyzetünket: " Az országban csak a hazugok, tolvajok, csalók élnek meg, jutnak feljebb és feljebb. A tisztességes embereknek sokszor pedig esélyük sincs." Nos, van benne valami!