Hazánk bajban van. Újabb megszorításokra készül a kormány. Legalábbis ez a hír terjeng az éterben.

Ebben nincs is semmi meglepő. Ha nem takarékoskodunk, nem fejlődhetünk. Tehát  nem az elérendő cél a hibás, hanem a végrehajtás módszere. Mint minden alkalommal, most sem azokat szorítják majd meg, akiknek talán az egész helyzet köszönhető. Milliárdokkal hencegő vezetők, valós anyagi helyzetüket letagadó politikusok, a Rózsadomb elitjei. Ezen csoportokat valahogy kikerüli a válságkezelő program. Mondhatni a törvény felett állnak.
A rendszer megszorítások címszóval elveszi a kisemberek jövedelmét, közben a gazdagabb réteg csak gyarapodik, és terjeszkedik. Mivel a média hajlamos elferdíteni a tényeket, a közép és kisréteg ebből szinte semmit sem vesz észre. Tisztességesen adóznak, próbálnak megélni és eltartani az eliteket. "Hisz rájuk szükség van." Tökéletes példa erre a Magyar Nemzeti Bank elnökének havi bruttó fizetése.

Egy barátom ekképpen foglalta össze helyzetünket: " Az országban csak a hazugok, tolvajok, csalók élnek meg, jutnak feljebb és feljebb. A tisztességes embereknek sokszor pedig esélyük sincs." Nos, van benne valami!

Már egy éve annak a percnek
mikor kiléptem a való a életbe.
Vágyakkal, álmokkal teli
láttam a világ szörnyeit. 

Csalók, hazugok, tolvajok társaságában
csak ez maradt az élet viharában.
Próbálom túlélni a világ kínját, baját
de nem igazán látom a boldogság talaját. 

Hol az élet, a megoldás?
Kérdések és kételyek, de sehol a válaszadás.
Kinek köszönhetem ezt a borzalmat,
Ki felel azért, ha majd elnyel a sajnálat? 

Akarom az életet, boldogságot, a családot,
a világ mégis kitaszításra kárhoztatott.
Tengetem napjaim, élem a bizonytalanságot,
s csak hallgatom hallgatom a családi okosságot. 

Összejön egyszer, bízzál benne!
Az élet egyszer biztosan neked is kedvez!
Elindulni sosem volt könnyű,
de ha beindulsz minden gond elkerül.

Hallgatom e szavakat,
és nem tudom mi lesz,
az álmaim halványulnak,
és már nem is hiszek!

Ifjonc újságíró gyakornokként egyszer azt mondták nekem, arról írok amiről akarok csak időben kész legyen. Nos én írtam egy rövid ám velős glosszát a kollégiumi helyzetekről. Mezei poloskák, hangyainvázió, csótány járás.

Meggondolatlan kijelentésnek bizonyult a bármiről kifejezés. Két hétig az igazgatóságot jártam. Ezek után elgondolkodtam a sajtószabadság fogalmán. Mindig is érdekeltek a hírek, az újdonságok, és leginkább a kritikák. Felnéztem azokra az emberekre, akik meg merték írni a szörnyű valóságot a politikai életről, hazánk helyzetéről. De sajnos egyre kevesebb jó írást találni a sajtóban.

Mint az a későbbi tanulmányaim alatt kiderült a politikai élet igazi hátoldalát nem szabad elmondani, mivel a sajtószabadság is a politikai élethez igazodó jelenség. Ha egy újságíró szeretné megtartani a munkáját arról ír, ami az államnak is megfelel. Hitegetés, csatározások a kamera előtt, amely eltereli a figyelmet a valós problémákról.

Aminek mindig lesz jövője az a bulvár. Szánalmas semmit mondó hírek érdektelen emberekről. Celebek szégyenteljes viselkedése a mai média központja. Erről írni viszont nem nagy tudomány. Ehhez nem kell tanulni. Pedig lenne miről írni. Vannak érdekes események, olyan személyek, akikre büszkék lehetünk. Róluk kellene írni. Fejleszteni a társadalmat. Értékrendet állítani eléjük, amely nem lesüllyeszt, hanem felemel.

Minen fiatal lány álma az első romatikus csók. Velem sem volt ez máshogy 14 évesen. A szüleim megleptek egy montenegrói nyaralással. Tengerpart, csodás apartman, tengeri herkentyűk, várrom a tengerparton, csodás éjszakák. Születésnapi ajándéknak tökéletes volt. Ismerősünk rokonai intéztek nekünk szállást, és minden napra ajánlottak valami programot. A rokonok között volt egy 18 éves srác is, aki mondanom sem kell, nagyon édes és helyes volt. Minden nap jött és vitt csónapkázni, sétálni, várost nézni.

Egyik este az egész napos fürdőzés, napozás után szintén megjelent az apartmanunknál, és elkért a szüleimtől. Elvisz táncolni, bulizni. - mondta nekik. Én persze nem akartam menni, mégsem ismerem olyan régóta, de nem fogadta el a nemet. Hát kirittyentettem magam, beültünk az autóba, és elindultunk. Gyönyörű a város éjszaka. Minden kivilágítva, mindenki táncol az utcákon is, hatalmas tömeg. Sétáltunk, és közben mesélt a városról. Ulcinj belvárosában áll egy várrom, amelynek egy részét kiépítették éttermeknek, valamint több részéről is le lehet sétálni a sziklás part mellé. Betonlépcsők visznek le a hegy oldalába, ahol kilátás nyílik a tengerre. Ennél romantikusabb helyet még sosem láthattam.

Túlképzett fiatalok, munkanélküliség, és a cégek, ahol munkaerőhiány lépett fel. Számtalan meghirdetett munka, de állásinterjúra már nem kell elmenni. Ez jellemzi most egy fiatal életében a pályakezdést.

Hírekben, lapokban azt olvasni mennyire nehéz lesz elhelyezkednie egy frissen diplomázott fiatalnak. Ám addig nem tudatosul bennünk, amíg nem szembesülünk e szörnyű ténnyel. Ifjonc újságíróként rám sem várt jobb helyzet. A magyar média újságjaihoz, legyen az nyomtatott vagy elektronikus szinte lehetetlen bejutni. Gyakornoki programok számtalan helyen vannak, de végzettként már nincs szüksége a lapoknak ránk. Azért ránk, mert nem én vagyok az egyetlen nemrégiben diplomázott újságíró. Csak néhány példa.

Dorina idén júniusban végzett kommunikáció-művelődésszervező szakon. Felment a fővárosban szerencsét próbálni. Amint meghirdettek egy újságírói munkát jelentkezett. Elmondása szerint számtalan volt szaktársával futott össze. „Sokan mondták, mivel pályakezdőnek számítanak nem tartott sokáig egyetlen interjú sem. Minden helyre csak olyan embert kerestek, aki már dolgozott újságíróként, és nem kell betanítani.” – közölte enyhe kétségbeeséssel.

Ádám már egy éve befejezte a mérnök-informatika szakon. Kérdeztem, hogy áll a munkakereséssel. „Hiába mondja azt a média, hogy informatikusokat nagyon is keresnek, ez sajnos nem így van. Akiket keresnek legalább 3 éves szakmai tapasztalattal kell, hogy rendelkezzenek. Így esélytelennek tűnik az elhelyezkedés.”

Természetesen vannak pozitív eredmények is, ha munkakeresésről beszélünk. Egy szintén nemrégiben végzett gépészmérnök örömmel fordult hozzám, amikor meghallotta miről is írok. „Ahogy lediplomáztam azonnal kaptam munkát egy japán cégnél. Szakmába vágó munka, jól megfizetnek, és alkalmazottakat irányítok.“ Ez már egy sokkal reménykeltőbb eset, azonban ebből sajnos kevesebb van.